Magyar kezdeményezésre a világon minden év május 10-én ünneplik a Baromfi Világnapot. A Baromfi Termék Tanács az esemény kapcsán szakmai háttéranyagot készített, amely a hazai baromfiágazatot érintő legfontosabb információkat, illetve a budapesti Vajdahunyad várába szervezett, május 12-i szakmai konferencia programját tartalmazza.
A Baromfi Világnap legfontosabb célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a baromfiágazat szereplőire, akik egyre fontosabb szerepet töltenek be a világ élelmiszerellátásában. Így az esemény lehetőséget ad arra, hogy a föld lakosságának élelmezésében kiemelt szerepet játszó baromfi termékpálya felhívja a figyelmet a táplálkozásban betöltött szerepére, aktuális trendjeire, a jövőt érintő kihívásaira. A baromfitermékeknek a népélelmezésben betöltött szerepe vitathatatlan, hiszen a baromfihús és a tojás a legnagyobb mennyiségben előállított állati eredetű terméknek számít, és napjainkban az emberiség legjelentősebb fehérjeforrása.
Az emberiség létszámának és élelmiszerigényének növekedésével a baromfiipar szerepe még tovább erősödik, hiszen rendkívül hatékonyan, alacsony környezeti lábnyommal, vallási tilalmak nélkül képes kitűnő minőségű és magas táplálóértékű terméket előállítani. Nem csoda hát, hogy mind a világ baromfihústermelése, mind tojástermelése dinamikusan növekszik.
Fontos azt is kiemelni, hogy a terméklánc szereplői (tenyésztés, termelés, feldolgozás) és a kapcsolódó üzletágak (takarmányipar, tartástechnológia) is folyamatosan a fenntartható termelés irányába fejlesztik tevékenységeiket, hogy Földünk csökkenő erőforrásait (termőföld, víz, energia) minél hatékonyabban használják fel és így biztosítsanak megfelelő mennyiségű és minőségű élelmiszert a föld egyre gyarapodó népességének.
A teljes – részletes diagramokat is tartalmazó – háttéranyag itt tekinthető meg. A háttéranyag tartalmazza a budapesti Vajdahunyad várába szervezett, május 12-i szakmai konferencia programját is.
Forrás: BTT