Az idei évben május 4-6. között kerül megrendezésre a XXIV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok. A kiállítás ezúttal csütörtöki nappal indul és szombaton zárul mivel a szakma részéről ez volt az igény. A szervezők minden évben termékdíj pályázat keretében ismerik el a cégek különböző fejlesztéseit. – A zsűrinek idén sem volt könnyű dolga a pályázatok elbírálását illetően.
A termékdíj pályázat díjkiosztó ünnepségen elsőként Antal Gábor, a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatója köszöntötte a cégek képviselőit, majd elmondta, hogy sokan évről évre visszatérő pályázóként vesznek részt, mivel töretlenül hisznek a fejlesztésekben, ugyanakkor új résztvevőket is köszönthetett.
A kiállítással kapcsolatban megjegyezte, hogy folyamatos növekedés jellemző, az elmúlt két évhez képest is nagyobb számban jelennek majd meg az ipari kiállítók. Az állattenyésztési kiállítók száma egészen a kiállítás kezdetéig változhat, de minden bizonnyal a legtöbb állatfaj esetében itt mutatkoznak meg legnagyobb létszámban az állattenyésztők. – Így az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok méltán nevezhető az ország legjelentősebb és legrangosabb mezőgazdaságikiállításának. – hangzott el
Antal Gábor beszélt arról is, hogy a kiállítók és a szakma véleménye alapján született az a döntés, hogy idén három napos legyen a kiállítás és csütörtöktől szombatig tartson. Megjegyezte, hogy a négy napig tartó kiállítást nagyon nehéz megvalósítani főleg az állatok miatt, de a kiállítók végett is. Az ügyvezető bízik abban, hogy a kiállítás után érdeklődők ezúttal a vasárnapi nap helyett a szombati napot minél nagyobb létszámban fogják kihasználni.
Változás az eddigiekhez képest, hogy a gépes kiállítókat egy helyre igyekeznek összehozni nagyságrendileg egy hektáros területen. Ehhez az úthálózat fejlesztésére is szükség volt. A várost érintő úthálózatok fejlesztéséről is beszélt az ügyvezető.
Antal Gábor
Antal Gábor a beadott pályázatokkal kapcsolatban elmondta, hogy nagyon színvonalas pályázati munkák érkeztek be ezért nem irigyelte a zsűrit. Azoknak a cégeknek, akik most más helyezést értek el, mint amire számítottak, azt javasolta, ne csüggedjenek, jövőre ismét adjanak be pályázatot. A fiatal gazdák részvételének hiányára is felhívta a figyelmet, hiszen az ő eredményeik bemutatása is kiemelten fontos lenne.
Az ügyvezető beszéde után Fekete Balázs, a Hód-Mezőgazda Zrt. állattenyésztési igazgatója, a kiállítás főszervezője vette át a szót. Az idei kiállításhoz kapcsolódóan ismét elhangoztak tőle azok a jól ismert szavak, amelyek leginkább jellemzik a rendezvényt. Ez a hagyomány, szakmaiság és megújulás. – mondta Fekete Balázs
„Hagyományos alapelvek mellett rendezzük meg a kiállítást évről évre. Egyre több ipari és állattenyésztői kiállító jön, ami visszaigazolja azt, hogy a szakmaiságot képviseljük. A kiállítás megújítása jelentős anyagi ráfordítást jelent. Idén az úthálózatok felújítása az egyik nagy feladatunk.” – említette meg Fekete Balázs
Fekete Balázs
A termékdíj pályázattal kapcsolatban elmondta, hogy a következő évben nagy valószínűség szerint még több kategóriát fognak kiírni. Az állatkiállítókkal kapcsolatban megemlítette, hogy sok esetben több a jelentkező, mint amennyi a kiállítás férőhelye.
Ez lesz a második év, hogy a nagydíjasok a szervezők által készített egyedi logót jogosultak használni. A díjakat a tavalyi évhez hasonlóan Návay Sándor szobrászművész készítette. Fekete Balázs részletezte mit is szimbolizál a nagydíjnak szánt műalkotás majd következett a díjak átadása.
A zsűri tagja volt a növénytermesztési pályázatok elbírálásában:
Prof. Dr. Birkás Márta – egyetemi tanár Gödöllő SZIE, az MTA doktora, a zsűri elnöke
Sipos József – a Bayer Hungária Kft. területi képviselője
Dr. Molnár Tamás Géza Ph.D – az SZTE Mérnöki Kar Műszaki Intézet docense
A zsűri tagja volt az állattenyésztési pályázatok elbírálásában:
Dr. Wagenhoffer Zsombor – a MÁSZ ügyvezető igazgatója, a zsűri elnöke
Dr. Annaházi László – ügyvezető, ANIPHARMA Kft., a bizottság tagja
Dr. Sallai László, a Szegedi Tudományegyetem MGK Növénytudományi és Környezetvédelmi Intézet docense, a bizottság tagja
A növénytermesztési kategóriában Prof. Dr. Birkás Márta ismertette az eredményeket. A díjazottak közlése előtt minden pályázónak gratulált és megjegyezte, hogy a mai világban, ha valaki többet akar és tesz érte, azaz fejlesztést hajt végre, akkor azt értékelni kell. A zsűri döntése alapján az idén 11 pályázat közül az AXIÁL Kft. érdemelte ki a nagydíjat CLAAS MCC SHREDLAGE® technológiájával.
A zsűri elnöke a díjazott termékkel kapcsolatban elmondta, hogy a technológia által nagyon egészséges silótakarmányt lehet előállítani. Jobb összetételt, emészthetőséget és magasabb tejhozamot eredményezhet az alkalmazása, természetesen a húsmarhatartásban is hozzájárulhat a jobb eredményekhez.
Az új technológiában az eddig ismert kukorica silótakarmányokhoz képest rostosabbak a zöldnövényi részek, amely jó hatással van a tehén emésztésére. A tökéletes szemroppantottság révén az emészthető keményítő tartalom is magasabb. A jobb minőségű szilázzsal a takarmányozási költségek csökkentése mellett növekvő tejtermelés és egészségesebb állatállomány alakulhat a tehenészetekben. Az új technológia alkalmazását egyes gazdaságokban már el is kezdték.
Magyar Növénytermesztésért Termékdíj 2017. | ||
Pályázó neve | Termék/téma | Elismerés |
AXIÁL KFT. | CLAAS MCC SHREDLAGE® technológia | Nagydíj |
I. kategória: Input anyagok | ||
Alpha-Vet Kft. | Bio lombtrágya-termékcsalád a növények egészségéért | I. díj |
Pro-Feed Kft. | ARMUROX® – szabad aminosav és szilícium tartalmú növénykondicionáló készítmény a biotikus és abiotikus stresszhatások ellen | II. díj |
Focusenergy Kft. | AGROSOL liquid – a CO₂ trágyázás a hozamnövelés és minőségjavítás szolgálatában | III. díj |
Bio-Nat Kft. | MIKRO-VITA P+ , a szilárd baktériumtrágya | Oklevél |
II. kategória: Technika, technológia | ||
Unicomp Informatikai Kft. | GrainPatrol® Eco PLUSPLC a Gabonaőr | I. díj |
Szal-Agro Kft. | SAMASZ TWIST 600 rendképző | II. díj |
AXIÁL KFT. | MX T410 homlokrakodó PCH hidraulikus párhuzamvezetéssel | Oklevél |
AXIÁL KFT. | MANITOU MLT 737 130 PS teleszkópos rakodógép | Oklevél |
AXIÁL KFT. | mAXI-CAM sorfelismerő és munkagép kormányzó automatika | Oklevél |
KÄRCHER HUNGÁRIA Kft. | Innováció a mezőgazdaságban | Oklevél |
A Magyar Állattenyésztésért Termékdíj átadóján Dr. Wagenhoffer Zsombor, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének (MÁSZ) ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a felhívásra összesen 25 pályázat érkezett, ami visszaigazolást ad arról, hogy komoly presztízse van ennek a díjnak, másrészt azt jelzi, hogy az állattenyésztés nagyon sokrétű szakma, amely igazán sikeres akkor lehet, ha az ágazathoz kapcsolódó számos tudományág és szakterület jól összehangoltan működik együtt.
A 25 pályázatot két kategóriában értékelte a zsűri, mindkét kategóriában első, második és harmadik díjat osztott ki a zsűri, továbbá a két kategória abszolút győztesének a Nagydíjat ítélték oda.
A zsüri elnöke elmondta, hogy a zsűritagok véleménye egyöntetű volt abban a tekintetben, hogy a 2017-es Állattenyésztésért Termékdíj Nagydíjasa a CEVA-PHYLAXIA Zrt. legyen a HYOGEN a hatékony védekezés a sertés mycoplasmosis elleni termékével.
A Ceva-Phylaxia Zrt. a CEVA vállalatcsoport hazai leányvállalata, egyben a legfontosabb kutatás-fejlesztési és oltóanyaggyártóközpontja.Avállalatjogelődjét1912-benDr.Köves JánosprofesszoralapítottaPhylaxiaSzérumtermelőRt.néven.Acégtöbbmint100éves múltja során meghatározó szerepet játszott a magyar nagyüzemi állattartás gyógyszer- és oltóanyag igényének kiszolgálásában. A cég évente több milliárd adag vakcinát állít elő és értékesít a világ minden tájára, amely hazánk és a magyar szakemberek hírnevét öregbíti. A vállalat baromfi, sertés, kérődzők és nyúl részéreállítelőélő-ésinaktiváltoltóanyagokat.
A mycoplasmosis a nagyüzemi sertéstartás egyik legelterjedtebb megbetegedése. Gazdasági számítások a légzőszervi betegségekhez köthető veszteségeket 1000-2000 Ft/hízó mértékűre teszik. A Ceva-Phylaxia által idehaza kifejlesztett Hyogen® vakcináról elmondható, hogy jelenleg ez a lehosszabb hatású, a hízlalási időt teljesen lefedő, erős fertőzési körülmények között is a lehető legtökéletesebb védelmet nyújtó készítmény. A vakcinát 2016-ban regisztrálták az EU szinte valamennyi államában, illetve Dél-Amerika és Ázsia számos nagy sertéstartó országában. A teljes globális piacot a Ceva-Phylaxia budapesti gyárából látják el. A hazai bemutatkozás és a piaci visszajelzések sikeresek, már az első 8 hónapban mintegy 10%-os piaci részesedést ért el a termék. 2017-ben reális célkitűzés a piacvezető pozíció elérése. A vakcinát a magyar K+F sikereként is értékelhető. – Zárta beszédét Dr. Wagenhoffer Zsombor majd gratulált újra a nagydíjasnak.
Magyar Állattenyésztésért Termékdíj 2017. | ||
Pályázó neve | Termék/téma | Elismerés |
Ceva-Phylaxia Zrt. | HYOGEN a hatékony védekezés a sertés mycoplazmosis ellen | Nagydíj |
I. kategória: Agrár-informatika, tartástechnológia, takarmányozás | ||
Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. | GMO mentes szarvasmarha takarmányozás | I. díj |
EPG Kft. | INTERPHOS termékcsalád KATALITIKUS hatású takarmány-kiegészítő baromfiak, sertések és kérődzők részére | II. díj |
Pro-Feed Kft. | PERSTORP szerves savakra épülő precíziós tömegtakarmány-tartósítás | III. díj |
V-N-V Kft. | MilProP4C integrált fejésvezérlő rendszer | III. díj |
Argos-F Kft. | Melavite BS Plus | Elismerés |
Bóly Zrt., Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. és Holstein Genetika Kft. | A CDP program bemutatása a hazai tejtermelő tehenészetekben | Elismerés |
Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. | NIR hálózatra alapozott precíziós takarmányelőállítás | Elismerés |
Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. | Genetikaspecifikus sertéstakarmányok | Elismerés |
EPF Kft. | EPF Liquid Feed a tejelő teheneknek | Elismerés |
EPF Kft. | A TreoProt F30 felhasználási lehetőségei a nagyüzemi sertés telepeken | Elismerés |
KÄRCHER HUNGÁRIA Kft. | Innováció a mezőgazdaságban | Elismerés |
Magyar Cukor Zrt. | MelaDry Pro cukor, nyersfehérje és nyersrost egy termékben kérődzőknek | Elismerés |
Pro-Feed Kft. | NUCLEOFORCE SWINE A malacok első takarmánya, a kocatej összetételének kedvező befolyásolása | Elismerés |
Vitfoss Hungaria Kft. | Hatékony megoldás a hígtrágya kezelésére | Elismerés |
II. kategória: Állategészségügy, szaporodásbiológia, élelmiszeripar | ||
Agro Legato Kft. | A nyerstej szomatikus sejtszám mérésének új lehetősége tehenészetekben, az állategészségügyi ellenőrzésben és a tejfeldolgozó iparban | I. díj |
ADEXGO Kft. és VITAFORT Zrt. | “Komplex szemléletű, precíziós drencs program” | II. díj |
BOS-PLUS KFT. | SUREPULSE™ a természetes módon történő fejés technológiai megvalósulása | III. díj |
AGROPROJEKT Kft. | Dairymac Superthaw®digitális spermamelegítő | Elismerés |
Alltech Hungary Kft. | Actigen és a hozzá kapcsolódó antibiotikum csökkentési program | Elismerés |
Animal-Hygiene Kft. Dabas | Flushtomatic®:új dimenzió az egészséges tőgyekért a fejés alatt is | Elismerés |
BÓLY ZRT. | Teljeskörű együttműködés az eredményes hazai sertéstenyésztésért | Elismerés |
Carmeuse Hungária Kft. | OPTILIT – az egészségesebb és biztonságosabb állattartásért | Elismerés |
ORVIA Magyarország Kft. | Járványvédelmi kerekasztal | Elismerés |
V-N-V Kft. | Heatime LD system ivarzás- és kérődzésmegfigyelő rendszer | Elismerés |
Rangos kiállítás a külföldiek szerint is
Fekete Balázs főszervezőtől választ kaptunk néhány kérdésünkre a díjátadót követően. Az előző évben négy napos volt a kiállítás idén három napig tart majd. – Rákérdeztünk, hogy mi alapján döntöttek ez utóbbi mellett.
„A kiállítás történetében eleve három napban gondolkodtunk. Egyszer volt a korábbi években négy napig tartó kiállítás, meg a tavalyi évben, legutóbbit egy nemzetközi szakmai esemény motiválta. Összességében úgy látjuk elegendő a három napig tartó kiállítás. A négy nap hosszú az állatok számára, de ma már a gazda is nehezen tud elszakadni a gazdaságból négy napra. Az állat és az ipari kiállítók részéről egyaránt felmerülő igény volt, hogy inkább ismét három napig tartson a kiállítás és csütörtöki kezdéssel valósuljon meg.”- tudtuk meg
Fekete Balázs azt is elmondta, hogy négy nap alatt sem volt jelentősen több látogató, mint az előző években megrendezett három napig tartó kiállításokon. Az elmúlt évek azt mutatják, hogy van egy 50-60 ezer fős látgatói közönsége a kiállításnak, amely minden esetben kilátogat, még a rossz idő ellenére is. Évről évre nagyobb az érdeklődés a külföldiek köréből is.
„ Ma már nagyon sok kiállítás szerte a világban többnyire csarnokokban zajlik, egyre kevesebb a szabadtéri kiállítás. Hódmezővásárhelyen amikorra kizöldül a természet, az egy különleges hátteret biztosít a kiállításunk számára.”- mutat rá a főszervező
Arról is szólt, hogy a külföldről érkező profi bírók elismerően nyilatkoznak a magyar tenyészállatokról. A tenyészállatok iránti piaci érdeklődés a mindenkori gazdasági helyzet függvénye. Az adott ágazat jelenlegi helyzetétől függően változhatnak az évek. A kiállított tenyészállatok közül a sertés árverésen például az állatok 60-80 százaléka ténylegesen értékesítésre szokott kerülni. –tudtuk meg
Megkérdeztük azt is, hogy a vektormentes időszak végének a bejelentése mennyiben befolyásolhatja a felhozatalt a szarvasmarhák vonatkozásában. „ A bemutatott tenyészállatok számában ez nem fog megmutatkozni, általánosságban elmondható, hogy a tenyésztőknek fokozott figyelemmel kell lenniük az állatok tartásánál, szállításnál és a több éve érvényben lévő hatósági előírásokat be kell tartani.” – fűzte hozzá Fekete Balázs
Jelentős az innovációra való törekvés
A díjátadó végeztével Dr. Wagenhoffer Zsombor elmondta számunkra, hogy örömteli, hogy nagyon sok pályázat érkezett, szerencsére nagy az innovációs készség a cégeknél. A pályázatok tükrében az látszik, hogy a takarmányipar, szaporodásbiológia és az állategészségügy azok a vezető területek ahol nagyobb és kisebb cégek is élénken tevékenykednek. Az elbírálásnál szempont, hogy Magyarországon fejlesszék ki az adott terméket és a hozzáadott érték minél nagyobb legyen. A beadott pályázatok az idei évben is színes képet mutattak. A színvonalas termékek közül nehéz volt kiválasztania zsűrinek azokat, amelyek díjazást érdemeltek. – mondta a zsűri elnöke
Az állattenyésztési támogatások után érdeklődve Dr. Wagenhoffer Zsombor megjegyezte, hogy az intézményi átalakítások és informatikai fejlesztések végett késnek a kifizetések, sajnos ez már olyan szinten van, amire még nem volt példa. Ez komoly feszültségeket gerjeszt a gazdák körében, ezért ennek a problémakörnek mielőbb meg kellene oldódnia. – tette hozzá a MÁSZ ügyvezetője
A Ceva-Phylaxia Zrt. Nagydíjas termékéről
A Nagydíjas termékkel kapcsolatban. Dr. Nagy Gábor a Ceva-Phylaxia Zrt. kereskedelmi igazgatója válaszolt néhány kérdésünkre. Elmondta, hogy a mycoplazmosis ellenivakcina fejlesztése hat évvel ezelőtt kezdődött el. A sertéságazatban a betegség ellen régóta védekeznek a világ minden táján. Magyarországon legalább 10 hasonló vakcina van forgalomban.
„ Korábban kérdés volt a menedzsment számára, hogy érdemes-e ezzel foglalkozni. Szerencsére belevágtunk 2010-ben a fejlesztésbe, a vakcina uniós engedélyét 2015 év végére kapta meg. Előtte már az EU-n kívüli országokban már használták, ezért már voltak összehasonlítási adatok, amelyek biztatóak voltak.”- mondta Dr. Nagy Gábor
Magyarországon múlt év áprilisában adták el az első adag vakcinát és rövid időn belül
10%-os piaci részesedést ért el a termék, amiből 300 ezer adagot értékesítettek tavaly. A cég tervei szerint ebben az évben meg fogja négyszerezni, de az is lehet, hogy sikerül akár ötszörözni az eladott mennyiséget, ami 1,5 millió adag értékesítését jelentené.
A telepek részéről folyamatosan kapják a pozitív visszajelzéseket. Azt tudni lehet, hogy ez a betegség rendkívül elterjedt az állományok 80-90 százalékéban jelen van, rendszerint vakcináznak ellene.
A cég azzal szembesült, hogy számos telepen nem voltak megelégedve a korábbi vakcinázás eredményeivel. Úgy ítélték meg a gazdák, hogy a termelési mutatókban elmaradás van a betegség jelenléte miatt. A díjazott cég azt ígérte, hogy vakcinájukkal jobb gazdasági eredményeket tudnak elérni és ez mára sokak számára beigazolódott.
„ A vakcinák ára 0,7 -1 euró között mozognak általában. A mi termékünk ára 250-270 forintba kerül adagonként. Figyelembe véve egy 1000 kocás telepet ahol évente 25-30 ezer körüli a hizókibocsátás, ha ott jelen van a mycoplazmosis és nem védekeznek ellene, akkor legalább 40-50 milliós kárral lehet számolni. Ez csak az veszteség, ami a testtömeg- gyarapodás csökkenésből ered.” – fűzte hozzá Dr. Nagy Gábor
Abban az esetben, ha 250 forintos vakcina árral számolunk 30 ezres hízókibocsátásnál 7,5 milliós költséget jelent a vakcinázás, szemben a 40-50 millió forintos elkerülhető gazdasági kárral. Teljesen megszabadulni a betegségtől teljes állománycserével lehet, ami óriási költség és nincs garancia arra, hogy a telep nem fog visszafertőződni. Sajnos a mycoplazmosis utat nyit sok más betegségnek ezért is nagyon fontos az ellene való védekezés.
Gervai Péter – haszonallatinfo.hu