Május 12-én rendezte meg az idei baromfi világnapi szakmai konferenciát a Baromfi Termék Tanács (BTT). Köszöntőjében az agrárkamara elnöke méltatta az ágazat teljesítményét.
A baromfiágazat a hazai állattenyésztési szektorban egyedüliként tudott érdemi növekedést elérni a rendszerváltás után. Ma Magyarország önellátottsági szintje baromfihúsból 170-180 százalék körül mozog, a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek exportját tekintve értékben a baromfitermékek foglalják el a harmadik helyezést, emellett az agrárexportban is számottevő a részesedése. Ezen eredmények elérésében meghatározó szerepet játszott az ágazatra jellemző szervezettség, amelynek mintaként kell szolgálnia az agrárium valamennyi szereplője számára – jelentette ki Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke pénteken, a Baromfi Termék Tanács baromfi világnapi szakmai konferencián.
– A hazai agrárium jövője szempontjából kiemelt fontosságú feladat az együttműködés feltételeinek megteremtése. Ezért a közelmúltban előterjesztettünk egy integrációs tervezetet, amelyet társadalmi vitára bocsátottunk. Ennek tapasztalatait felhasználva egy olyan javaslatot készítünk elő, amely érdemi előrelépést jelentene az együttműködési lehetőségek bővítésében. A kamarai javaslatcsomagot a széleskörű egyeztetés és az érintettek véleményezése után már az őszi ülésszakán megvitathatja az Országgyűlés – tette hozzá Győrffy Balázs.
A NAK elnöke szerint a versenyképesség javításának másik fő gátló tényezője az élelmiszerek magas áfakulcsa.
– Üdvözöljük, hogy a kormányzat az utóbbi években több élelmiszer esetében csökkentette az áfakulcsot, köztük a tojásét és baromfihúsét. Ahol azonban ez még nem történt meg, a magas áfa miatti csalás a legálisan működő szereplők számára mind nagyobb problémát jelent. Továbbra is fenntartjuk álláspontunkat az alapvető élelmiszerek áfacsökkentése tekintetében, ezért egyeztetést kezdeményeztünk a Nemzetgazdasági Minisztériummal, hogy kössük valamilyen gazdasági teljesítményhez a további, ütemezett áfa-csökkentést az alapvető élelmiszereknél – hangsúlyozta Győrffy Balázs.
A madárinfluenza vírus súlyos károkat okozott a hazai baromfiágazat számára, ez ráirányította a figyelmet arra, hogy megoldást kell találni az ilyen jellegű problémák kezelésére. Emlékeztetett arra, hogy a kamara a BTT-vel közösen egy új, az állattenyésztési ágazatokra kidolgozott kárenyhítési rendszer létrehozására tett javaslatot, amely a termékpálya szereplőinek – termelők, feldolgozók – önkéntes részvételével és bizonyos mértékű állami hozzájárulással működne. Emellett a növénytermesztés mintájára az állattenyésztésben is égetően szükség lenne díjtámogatott biztosításra, az ezzel kapcsolatos előkészítő munka a Magyar Biztosítók Szövetségének kezdeményezésére megkezdődött – tette hozzá a NAK elnöke.
Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára köszöntőjében emlékeztetett, tavaly a baromfiágazat adta a teljes mezőgazdasági kibocsátás mintegy 13 százalékát, ami az előzetes adatok szerint mintegy 330 milliárd forintot jelent.
A világnapi konferencián előadást tartott Paul Lopez, az AVEC elnöke, aki az európai baromfihús-előállítás legfontosabb kérdéseiről számolt be. Emellett szó volt a baromfi-takarmányozás aktualitásairól és a baromfiágazatot fenyegető legfontosabb állat-egészségügyi kérdésekről is.
Forrás: nak.hu