Az idei hódmezővásárhelyi kiállításon húsz tenyésztőszervezet közel 250 tenyésztője mutatta be tenyészállatait. A kiállítás megnyitójában az is elhangzott, hogy a vidékfejlesztési program keretében csaknem 120 milliárd forintot különítettek el az állattartó gazdaságok beruházásaira.
Antal Gábor a szervező Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatója a megnyitó során megjegyezte, hogy a kiállítás színvonalas megszervezése minden évben nagy kihívás, de az idei évben még nagyobb a felelősség, hiszen ebben az évben a hódmezővásárhelyi kiállítást az OMÉK társrendezvényeként nevezték ki. – Elmondta, hogy a kiállításon immár harmadik alkalommal rendeznek az agrár-felsőoktatási intézmények közötti versenyt. A fiatalokkal kapcsolatban azt is megjegyezte, hogy egyre nagyobb az érdeklődés részükről, szervezett formában 1761 diák látogatott el az eseményre.
Felhívta a figyelmet arra, hogy több mint 500 kiállító és 50-60 ezer látogató vesz részt a rendezvényen évről évre, így mára az ország legjelentősebb vidéki kiállításává nőtte ki magát. Ebben az évben 24 országból érkeztek kiállítók és látogatók. – közölte Antal Gábor
Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere úgy fogalmazott, hogy büszkeség a hódmezővásárhelyieknek a rendezvény, amely a város legjelentősebb turisztikai eseményévé nőtte ki magát és ebben a közép-európai régióban kiemelkedő állattenyésztési kiállításként tartják számon. Emlékeztetett arra, hogy honnan is indult el a kiállítás egykor, amelyet ma már közel 18 hektáros területen rendeznek meg. Beszélt arról is, hogy egyre nagyobb nemzetközi érdeklődés övezi a kiállítást és rámutatott a hazai mezőgazdaság kihívásaira is.
Ondré Péter az Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezető igazgatója szerint a hódmezővásárhelyi kiállítás mára fogalommá nőtte ki magát. Nem csupán az állattenyésztés seregszemléje, az állattenyésztők szellemi műhelye is egyben ahol hasznos eszmecserét folytathatnak a résztvevők.
Elmondta, hogy az OMÉK minőségében is szakmaiságában is kibővül, idén már állattenyésztési előrendezvénye a népszerű Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke Győrffy Balázs véleménye szerint a kiállítás olyan szintűvé vált amely Európai szinten is emelt fővel vállalható. A régi hagyományos állatvásárok hangulatára is utalt, ahol az állatok mellett sok hasznos információ is gazdát cserélt. A Hódmezővásárhelyen megrendezett kiállítás is erre teremt kiváló lehetőséget.
A rendezvény ünnepélyes megnyitóján Farkas Sándor az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, hogy nem csupán az agrárszakemberek, hanem az érdeklődők is kiemelt rendezvényként tartják számon az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat, amelyre hagyományként tekinthetünk. Emellett lehetőség is amely méltán tükrözi a magyar agrárium innovatív jellegét és a magyar állattenyésztés élvonalának aktuális képét. – hangzott el
Farkas Sándor arról is beszámolt, hogy a szektor támogatása kiemelten fontos a kormányzat számára is ezért a vidékfejlesztési program keretében csaknem 120 milliárd forint forrást különítettek el az állattartó gazdaságok beruházásaira, 43 milliárd forintot az agrár-környezetgazdálkodáshoz kapcsolódó intézkedésekre és 33 milliárd forintot az ökológiai gazdálkodás támogatására. Hozzátette, hogy idén több mint 19 milliárd forintot szán a kormány a sertéságazat és több mint több mint 13 milliárd forintot a baromfiágazat állatjóléti támogatásaira.
Az eredmények vonatkozásában Farkas Sándor kiemelte, hogy az elmúlt időszak sikere például, hogy a hús- és tejhasznú tehénállományt 2010-hez képest 93 ezer egyeddel, 402 ezerre sikerült emelni.
Szintén nagy eredményként említette meg, hogy a Világ Állategészségügyi Szervezete (OIE) és több európai ország, valamint Törökország elismerte Magyarország kéknyelv-mentességét. Mindezek mellett azt is megjegyezte, hogy sikerült megvédeni a hazai sertésállományt az afrikai sertéspestistől. Hozzáfűzte, hogy a Kínában fennálló sertéspestis miatti termeléscsökkentő hatás tartósan óriási piaci keresletet eredményez az európai hústermékek iránt. – hangzott el
Az eredmények között megemlítette az az élőállatokat és különböző hústermékeket érintő forgalmiadó-csökkentéseket is. A megnyitót azzal zárta, hogy “van okunk a büszkeségre, a magyar állattenyésztés ünneplésére”, – amelynek méltó helyszíne a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok.
Az első napon került sor minden állatfaj esetében a bírálatokra és a kiállítás második napján adták át a tenyésztési díjakat a Magyar Állattenyésztők összevont tenyésztési nagydíját, és OMÉK társrendezvény lévén, a miniszteri különdíjat is és a cégek által felajánlott különdíjakat.
Képek a haszonallatinfo.hu facebook oldalán!