Kecskével 1993 óta foglalkozunk , 95-től kizárólag az alpesi fajtát tenyésztjük. Tej-, és hústermelés után tenyészállat előállításra váltottunk. Francia spermát, illetve osztrák/svájci import bakokat használ(t)unk. Az állományban jellemző a 3-4-es ellés és az ezer liter feletti laktációs termelés. Alapító-, vezetőségi-, és mindenféle tag voltam a különböző kecske tenyésztő szervezetekben, ahol megpróbáltam meggyőzni az érdekelteket, hogy céltudatos tenyésztéssel léphetünk csak túl a “tenyésztődés”útvesztőin.
Az állományunk nagyobb részének őse Virág nevű kecskénk volt, aki fénykorában napi 6,5 liter tejet adott. (2000-ben 307 nap alatt 1260 liter tejet fejtünk tőle) Rendszeresen ellett 3-as ikreket, és egymás után kétszer négyeseknek adott életet. A jó alapozásnak köszönhetően az unokája, Sába a második laktációjában, 284 napos laktációban 1151 liter tejjel jelentkezett be a legjobbjaink közé
Állattenyésztés nem létezhet kiemelkedő genetikai háttérrel rendelkező apaállatok nélkül. Ezért is fektetünk be import bakokba, spermába immár két évtizede. Vásárlásnál többet szeretnénk kapni, mint egy “jó bak”, olyanokat keresünk, amelyek képesek célirányosan javítató hatást gyakorolni az állományunkban. Nem beszélhetünk tenyésztésről sem tenyésztési célok, szelekciós szempontok nélkül. Erőteljes növekedésű, hosszú testű, magas (far jellemzően magasabb, mint a mar), jó tőgy felfüggesztéssel, tőgyformával rendelkező anyák képezik a törzset. Ezekre alapozva céloztuk meg állomány szinten is a 900 literes laktációs termelést.
További információ:
Cím : Csetény, 8417, Kossuth u 4