Két fiatal okleveles állattenyésztő mérnökként (Szabados Vivien Bianka és Szabados Andor) nagyot álmodtunk és az egyetem elvégzése után a városi forgatagot magunk mögött hagyva 2015-ben megalapítottuk saját gazdaságunkat, a Kecsegtető Kecskefarmot az Észak-Borsodban fekvő Szőlősardón.
Korábban bengáli macska tenyésztésbe kezdtünk, így tudtuk, hogy csak a legkiválóbb tenyészállatokkal és alázatos munkával érdemes a kecsketenyésztésbe is belevágni.
A 2014-es “fiatal gazdák induló támogatásának” elnyerése után így is tettünk, amikor Dunaszigetről Némethné Biacsics Edit elismert alpesi tenyésztőtől 10 csodaszép fajtatiszta anyakecskénket beszereztük.
Az anyák átlagosan 2-4 literes napi tejtermelést produkálnak 2-300 napos laktációjuk során, félintenzív takarmányozás mellett. A legtöbben gördülékeny ikerelléssel hálálják meg a gondoskodást, ami nagy előny az előrehaladásban!
2016-ban főleg “K” törzskönyves bakokat állítottunk elő, viszont az állománybővítés mellett 2017-től a bakokon kívül néhány gödölye is eladó sorba fog kerülni.
Távlati célunk egy 50-60 anyás tenyészet létrehozása, amivel a minőségi kecskesajtok és a kiváló genetikájú, gondosan nevelt tenyészállatok iránti igényeket kielégíthetjük. Mindemellett a nyugodt, élhető, természetközeli életforma fenntartása is fontos számunkra.
Szabados Andor és Szabados Vivien Bianka
Cím: 3757, Szőlősardó, Petőfi S. út 8.